2015 tavaszán 7, többgyermekes család úgy döntött, hogy az elmúlt évek alatt szerzett tapasztalataiból merítve Waldorf-óvodát alapít Pilisborosjenőn. Hosszú út vezetett minket az elhatározásig, de sok év Waldorf intézményi tapasztalat alapján pontosan tudtuk, hogy mit akarunk, tiszta képünk volt arról, milyen óvodát szeretnénk.

“Gyermekeink óvodai életét olyannak képzeljük, mint egy növekvő fa. Belül egy védett, biztonságos,lüktető, erőteljes, folyamatosan növekvő szervezet, kifelé szabad növekedési lehetőségekkel bíró egyéniség, melyet megfelelő gondoskodással éltetünk.”

Támogatott minket a pilisborosjenői önkormányzat: bérbe adta nekünk a „régi” óvoda tetőtéri, tágas-fényes-gyönyörűséges csoportszobáját. Két lelkes Waldorf óvónő csatlakozott hozzánk, magukkal hozva a Waldorf pedagógia szemléletet és óvodai gyakorlatát.
Ahogyan az ovi alakult, érkeztek sorra az engedélyek és velük sorra az új családok, akiket nagy örömmel és szeretettel fogadtunk.

Így 2015 őszén elindulhatott első oktatási évünk, majd 2016 őszén a második is, immár „teltházzal”, 25 gyermekkel. Közben és családokkal is gazdagodtunk, és a falu közösségének is bemutatkoztunk.

Kezdettől fogva tudtuk, helyünk az önkormányzati oviban csak ideiglenes. Két év kísérletezés, bérlemények nézegetése után vettünk egy nagy levegőt, és ingatlanvásárlás mellett döntöttünk. A közösségünk összefogással, erőink megmozdításával megvásárolta jövőbeli óvodaépületet.

Jelenleg igyekszünk megtalálni azokat a forrásokat, segítő szándékú embereket, akikkel együtt megvalósíthatjuk az álmunkat:

„Művészi szintre emelt Waldorf pedagógiából táplálkozva, harmóniában önmagunkkal, egymással és a környezetünkkel adunk nevelő burkot gyermekeinknek és a jövő gyermekeinek. Bőséget és jólétet teremtünk, erőinket megmozdítva, szabad vállalásaink által fejlődünk, mint Óvoda, és mint az Óvodát alkotó emberek közössége.”

Olyan Waldorf-óvodát képzelünk el gyermekeinknek, mely a jövőbe mutat, működőképességét, szellemiségét és értékeit továbbviszi, átadja a jövő családjainak.
A Helyi nevelési programunk alapvetése: “A gyermekeknek olyan nevelési feltételeket kívánunk biztosítani, amely tiszteli a kisgyermekek teljes emberi méltóságát és a felnőttekkel – más minőségű, de – egyenrangú szellemi szabadságuk, és egyéniségük kibontakozását. Legfőbb célunk a nyugodt érzelmi biztonságot nyújtó, sok szép élményt adó, folyamatos játékot és aktív tevékenységet biztosító óvodai élet megszervezése.
Az évszakokhoz és a keresztény ünnepkörhöz csoportosított tevékenységekkel tesszük még élményszerűbbé a gyerekeknek az óvodás éveiket. A óvodánk a gyermek személyes ismeretéből, életkoronként változó testi, lelki és szellemi szükségleteinek felismeréséből kiindulva biztosítja a kisgyermek számára az egészséges fejlődést és az egészséges életmódot.”

2018 szeptemberben egy gyönyörű gyümölcsös kertben, tiszta levegőn, szép, ápolt, tágas, ember léptékű, a gyermekeink, és a következő generációk gyermekei számára létrehozott oviban nyitjuk meg kapuinkat!

Hittel és bizalommal tekintünk a jövőbe, várjuk az új családokat minden évben Pilisborosjenőn!