Folyamatosan formálódó közösségünk célja, hogy minél többen legyünk, akik a Waldorf-utat követve szeretnék gyermekeinket az élet feladataik felismerésében és végrehajtásában segíteni. Fontosnak tartjuk, hogy az óvodai környezet az óvodáskorú gyermekek megismerési, fejlődési igényeinek megfelelően a lehető legtermészetesebb legyen.
Ezeket az elveket, valamint az adottságokat, lehetőségeket mérlegelve döntöttünk úgy, hogy fejlődésünk új lépéseként maradunk a csodálatos természeti környezetet biztosító Pilisborosjenőn. Olyan Waldorf-óvodát képzelünk el gyermekeinknek, mely a jövőbe mutat, működőképességét, szellemiségét és értékeit továbbviszi, átadja a jövő családjainak.
A Helyi nevelési programunk alapvetése: “A gyermekeknek olyan nevelési feltételeket kívánunk biztosítani, amely tiszteli a kisgyermekek teljes emberi méltóságát és a felnőttekkel – más minőségű, de – egyenrangú szellemi szabadságuk, és egyéniségük kibontakozását. Legfőbb célunk a nyugodt érzelmi biztonságot nyújtó, sok szép élményt adó, folyamatos játékot és aktív tevékenységet biztosító óvodai élet megszervezése.
Az évszakokhoz és a keresztény ünnepkörhöz csoportosított tevékenységekkel tesszük még élményszerűbbé a gyerekeknek az óvodás éveiket. A óvodánk a gyermek személyes ismeretéből, életkoronként változó testi, lelki és szellemi szükségleteinek felismeréséből kiindulva biztosítja a kisgyermek számára az egészséges fejlődést és az egészséges életmódot.”
A megalakulásunk óta eltelt idő alatt kiderült számunkra, hogy az egyetlen megoldás, ha a faluban akarunk hosszú távon maradni,- és mi ezt akarjuk,- ha ingatlant vásárolunk. 2017 februárjában megtaláltuk azt az ingatlant, ami minden szempontból ideális helye egy Waldorf óvodának.
A telek 2100nm, rajta jó állapotú, de bővítendő ház. Gyönyörű, termő gyümölcsfás kert a lankás domboldalon. Egyik irányban pár perc gyerek lábnyi séta az erdő, a Köves-bérc, ami a gyerekek kedvelt kiránduló helye, ugyanakkor az ingatlan a falu központjához közel, könnyen megközelíthető helyen fekszik, szintén pár perc sétára a buszmegállótól.
Egy régi építésű, de jó állapotú ház áll a telken, amit átalakítani és bővíteni szeretnénk, hozzácsatolva a szükséges kiszolgáló helyiségeket. Az épületben ki tudunk alakítani egy olyan csoport szobát, ahol a kisebbek igényére tervezve megvalósulhat a csoport a csoportban modell. Az életkoruk miatt még nem egyértelműen óvoda érett gyermekek igény szerinti elvonulása segíti az egészséges testi-lelki-szellemi fejlődést, érést.
A szülői közösség összeadta a szükséges pénzt az önrészhez. Az egyesület hitelt vett fel az ingatlan megvásárlásához.
Segíts minket te is, hogy elkészüljön az ovi!
Támogass anyagiakkal, önkéntes munkával, kapcsolatokkal!Hálásan köszönünk minden segítséget!
Bankszámlaszám: Magnet Bank 16200168-00118499
A ház tervei